Az én sztorim
Az én sztorim
Emlékszem, feküdtem az ágyban, és azon gondolkodtam: mitől hiteles valaki?
Én egyáltalán az vagyok?
Arra gondoltam, ha felnőnek a gyerekeim, vajon azt mondják-e majd:
„Apa, te egy frankó, hiteles ember voltál.”
És ekkor jött a kellemetlen felismerés: hogyan mondhatnám nekik jószívvel, hogy éljenek az álmaiknak, ha én magam sem teszem?
Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy elindulok a saját utamon. Félreteszem a kifogásokat, a rám ragadt sztereotípiákat, elvárásokat, és végre annak élek, ami régóta ott van bennem.
Így született meg a szemüveges srác.
Nem borászcsaládból jövök. Nem örököltem pincét, nevet vagy rangot. Egy dolgot viszont igen: azt az érzést, hogy nem akarok beállni a sorba.
Volt egy stabil munkám, jó fizetéssel és biztonsággal. Közben egyre jobban zavart, hogy minden ugyanarról szól: biztonságos döntések, steril borok, steril mondatok, steril élet.
A bor nálam nem projekt lett, hanem menekülési útvonal. Egy hely, ahol nem kell szerepet játszani.
Mindig kreatív embernek tartottam magam, és pontosan ezért nem akartam még egy „Vezetéknév Pincészet” lenni. A névválasztás is állásfoglalás volt: emberi, esendő, kicsit pofátlan. Pont, mint én.
A boraim karakterek. Nem azért, mert jól mutatnak a címkén, hanem mert az emberek is karakterek. És a bor is az.
Főként spontán erjesztek, hordóban érlelek, kompromisszumok nélkül. Nincs recept. Nincs kőbe vésett szabály. Van döntés, kockázat és felelősség.
Somló vulkán. Ásvány. Feszültség. Energia. Nem simul. Nem hízeleg. Ahogy én sem.
Ha tőlem bort vásárolsz, nem csak egy palackot kapsz. Egy gondolatot kapsz. Egy tükröt. Egy kérdést.
Mered-e a saját utadat járni, vagy maradsz a biztonsági játékban?
Ez a bor nem mindenkinek készült. De ha érzed, miről szól, akkor jó helyen jársz.
Emlékszem, feküdtem az ágyban, és azon gondolkodtam: mitől hiteles valaki? Én egyáltalán az vagyok?
Arra gondoltam, ha felnőnek a gyerekeim, vajon azt mondják-e majd: „Apa, te egy frankó, hiteles ember voltál.”
És ekkor jött a kellemetlen felismerés: hogyan mondhatnám nekik jószívvel, hogy éljenek az álmaiknak,
ha én magam sem teszem?
Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy elindulok a saját utamon. Félreteszem a kifogásokat, a rám ragadt sztereotípiákat, elvárásokat, és végre annak élek, ami régóta ott van bennem.
Így született meg a szemüveges srác.
Nem borászcsaládból jövök. Nem örököltem pincét, nevet vagy rangot. Egy dolgot viszont igen: azt az érzést, hogy nem akarok beállni a sorba.
Volt egy stabil munkám, jó fizetéssel és biztonsággal. Közben egyre jobban zavart, hogy minden ugyanarról szól: biztonságos döntések, steril borok, steril mondatok, steril élet.
A bor nálam nem projekt lett, hanem menekülési útvonal. Egy hely, ahol nem kell szerepet játszani.
Mindig kreatív embernek tartottam magam, és pontosan ezért nem akartam még egy „Vezetéknév Pincészet” lenni. A névválasztás is állásfoglalás volt: emberi, esendő, kicsit pofátlan. Pont, mint én.
A boraim karakterek. Nem azért, mert jól mutatnak a címkén, hanem mert az emberek is karakterek. És a bor is az.
Főként spontán erjesztek, hordóban érlelek, kompromisszumok nélkül. Nincs recept. Nincs kőbe vésett szabály. Van döntés, kockázat és felelősség.
Somló vulkán. Ásvány. Feszültség. Energia. Nem simul. Nem hízeleg. Ahogy én sem.
Ha tőlem bort vásárolsz, nem csak egy palackot kapsz. Egy gondolatot kapsz. Egy tükröt. Egy kérdést.
Mered-e a saját utadat járni, vagy maradsz a biztonsági játékban?
Ez a bor nem mindenkinek készült. De ha érzed, miről szól, akkor jó helyen jársz.
Kapcsolat
Lépjen kapcsolatba velem!
