Az előző napi kirándulás, medencézés és olaszrizlingezés azért kiszívta az energiánkat rendesen, úgyhogy aludtunk ameddig bírtunk, vagyis aludtunk volna még, mert bírtuk volna, de Luca lányunk reggel 7-re időzítette a felkelésünket.  Mivel mondtuk neki korábban, hogy megyünk állatnézőbe, be is ragadt neki és nem akart lemaradni semmiről. Így hát gyors reggeli, majd irány a Salföldi Major, ami bő fél óra Balatonfüredtől, ahol aztán van minden, ami állat.

no de mi is van a Majorban?

De nem ám csak állat, hanem őshonos magyar háziállat. Lehet őket nézegetni, simogatni, etetni, lovas kocsikázni, ilyesmi. A gyermekünk természetesen a legritkább, legegzotikusabb állatra volt rákattanva, Sanyira, a macskára. Persze ilyen ez. A szülők mindent meg akarnak mutatni a gyereknek, de a jó öreg macska elviszi a showt. Nem kell ide rackajuh, bivaly, meg ló, kell ide egy macska és kész.

Egy kis személyes lovas sztori

Apropó lovak. Sosem voltam lovas ember, gyerekkoromban vitt el nagymamám minket öcsémmel egy lovardába, ahol futószáron lovagoltunk párszor. Valamiért nem épült be az életembe, pedig vonzanak a lovak. Pár éve egy céges csapatépítőn voltam Hollandiában és elvittek minket egy lovardába, ahol egész nap lovakkal kellett különféle feladatokat végrehajtanunk.

Egészen különleges élményben volt részem itt. Valahogy minden feladatban kiemelkedtem a 10 kollégám közül, de volt egy, amiben különösen kijött a különbség. Egy nagy karámban voltak a lovak és egy nagyjából 200 méterre lévő másik karámba kellett őket átkísérnünk anélkül, hogy hozzájuk érnénk. Az összes kollégám próbálkozott tapssal, ugráltak, hangoskodtak, de semmi történt, a lovak meg sem mozdultak. Egyedül velem jöttek, mindössze annyit csináltam, hogy a tenyereimet csípő magasságba emeltem és elindultam feléjük, ők pedig mentek előttem mint a kis ministránsok. Ez volt az a pillanat, amióta még erősebb kötődést érzek a lovakhoz. Tudom, hogy a Salföldi Major több mindent tud, de nekem mégis a lovarda volt a kedvenc részem itt.

Az óránkra néztünk és elmúlt dél, úgyhogy beugrottunk a Salföldön található Pajta Galéria Vendéglőbe. Leültünk a nagy diófa árnyékába és egyből otthon éreztük magunkat. Otthon ugyan nincs diófánk, de az egész hely hangulata nagyon otthonos, tetszik, hogy minden igen autentikus, semmi nincs túlgondolva, szóval bejött. Imádjuk, hogy bármerre megyünk a Káli medencében, mindenhol ilyen és ehhez hasonló gyöngyszemekbe botlunk.

Sokan mondják Balaton-felvidékre, hogy sznob, szerintem szimplán csak stílusos és a stílust szerető embereket vonzza. Nyilván emiatt drágább is, mert hát Puskás Öcsi nagy mondása mindenre igaz (kis pénz kis foci…).

Visszatérve az étteremre, az ebéd maga nem volt maradandó élmény, de bőven az átlag feletti. A kávé után kiültünk az étterem előtti „kőtengerhez”, ami nem olyan látványos, mint a Szentbékkállai, de bőven izgalmas és egyedi.

Káli-medence a kövek mekkája

Alighogy felkeltünk a kövekről, elkezdett esni az eső, aminek most annyira nem örültünk, de hát ez van. Elindultunk vissza Füredre, de még volt egy program, ami be volt tervezve és elég fontos volt ahhoz, hogy halasszuk.

Nemrégiben volt Bordeauxban a Challanger International du Vin, az egyik legnagyobb borverseny Európában, ahol a Canter borház Magnus Sárgamuskotálya aranyérmes lett, be is ugrottunk és vettünk belőle pár palackkal, majd indultunk a szállásra. Pár órával később a vacsora közben megkóstoltuk ezt a szimpatikus Sárgamuskotályt, majd egyből éreztem, hogy ez a nap sem volt hiábavaló.

Az előző napi aktívkodás után, ma egy kicsit lazábbak akartunk lenni, ami persze nem egyszerű, ha ilyen sokszínű helyen vagy. Miután megreggeliztünk a szálláson, felszívtuk magunkat és Mindszentkálla felé vettük az irányt. Olvastunk korábban egy mezítlábas parkról, a Mezítkáli-Mezítlábas Mászkálóról, így ott kezdtük a napot.

Felnőttként is izgalmas egy mezítlábas park? Naná!

Tudom, ez alapvetőleg gyerekeseknek lehet izgi, de felnőttként is azt mondom, elég metál hely. Mindig nagyra értékelem, ha valaki kreatív és valóban egyedi alkotására törekszik, ez a hely tényleg ilyen, minden szeglete ki van találva és nem csak amolyan körbemegyünk a kavicson és intünk, hogy pá.

A nagyjából 1000 négyzetméteres területen vannak készségfejlesztő játékok, a személyes kedvencem, hogy egy vitorlást kell a szél segítségével egyik helyről a másikra juttatni, tényleg vagányra sikerült. A helyben erősen játszik a piknik faktor, vannak árnyékadó fák, így pihenésnek sem utolsó.

Mivel évek óta járjuk a kis falvak izgi bisztróit, adta magát, hogy a mindszentkállai Káli-Kapocs bisztróban ebédelünk. A hely leginkább a budapesti romkocsmák hangulatát idézi, bájos szockó hangulata párosul a csíkos székek világával. Az egyik helységben van egy régi vespa motor is kiállítva, ha ilyet látok, mindig megutaztat és a kacskaringós olasz utcácskákban képzelem magamat. Maga az étel semmi extra, inkább italozáshoz tudnám elképzelni este 6 és éjfél között.

Ebéd után Kő-Fagyi? Kb. 100 méterre a Káli-Kapocstól található a környék már-már ikonikus fagyizója, a Kő-Fagyi, ami ugyan pár éve nyílt de sokan rákattantak. Tudomásom szerint egy környékbeli gazdaságból érkezik a tej és több más alapanyag is helyi. Van náluk rozé fagyi is, amit természetesen nekem is le kellett tesztelnem, javaslom kipróbálásra másnak is, bár nekem jobban bejön az autentikus fagyi-vonal. Érdemes úgy kalkulálni, hogy jókora sor tud összejönni, ami érthető. Összességében örömteli, hogy van itt egy ilyen szuper hely, máskor is vissza fogunk térni.

Kőtenger? Há persze, hogy KŐ!

Ha Mindszentkálla, akkor Szentbékkála is. Autóval 5 perc és a szentbékkálai kőtengernél vagyunk, mondjuk alapból az egész Káli-medence egy nagy kőtenger, sokfelé bele lehet „botolni” azokba a bizonyos kövekbe, legutóbb Salföldön tettünk egy kirándulást a témában, viszont a Szentbékkállai mindenek felett áll. A kőtenger felé haladva már máskor is feltűnt a Káli Lovaspolo Klub (wine&polo) pálya, viszont neten kutakodva nem igazán jutottam extra információhoz. Maga a sport eléggé izgalmasnak tűnik, egyszer megnéznék egy „meccset” élőben is, remélem működik a pálya, csak én vagyok béna.

Szóval Kőtenger

Nem is olyan régen, nagyjából több millió évvel ezelőtt a Pannon tenger aljzatának kövei valahogy kibírták az idő megpróbáltatásait és abban a kegyben részesítettek bennünket, hogy megnézhessük őket. Ha a környéken jártok és van 2 szabad órátok, mindenképpen ez legyen az a hely, ahová eljöttök. Elvarázsolt világ, a kövek világa, ahol igazi időutazás vár a látogatóra. Egykoron minden bizonnyal törpék és óriások éltek itt és el tudnék képzelni egy Gyűrűk Ura részt is, ahogy Frodó kavirnyászik a fekete lovasok elől és elbújik az egyik repedésben, miközben megkóstol egy a szemüveges srác által készített hárslevelűt 😀 . Kisgyerekes családoknak is jó időtöltés, mivel a sziklák nem túl magasak és nem is csúsznak.

Ránéztem a nemlétező órámra majd konstatáltam, hogy már este 7 van és szégyenszemre nem terveztem mára boros programot, így úton Zánka felé megálltunk a Pálffy Pincészetnél Köveskálon. Évekkel ezelőtt egy budapesti borbemutatón találkoztam először a tulajdonossal, Páffy Gyulával a Dobló Bor & Bárban, majd egy olasz borászbarátomat, Yarit is elhoztam hozzájuk egy kóstolóra. Aztán két éve az Ulbert-Hesz Projecttel zenéltünk is itt az egyik nyáresti rendezvényükön. Pálffyék nagyon kedves emberek, sokat tettek már azért, hogy ismertséget szerezzenek a Káli-medence borainak. Nyáron rendszeresen vannak náluk vacsorák, koncertek, érdemes benézni hozzájuk.

A már-már kötelező Pálffy pincészet

Szerencsémre otthon volt a tulajdonos, kicsit beszélgettünk a boros projektemről is, majd betankoltam borokkal, nehogy már bor nélkül maradjak a nyaraláson. Mire visszatértünk a szállásra, a gyerekek gyorsan kidőltek, mi pedig feleségemmel kiültünk a teraszra és megbontottuk a 2018-as Pálffy Olivin Furmintot. A nap eközben szépen ereszkedett alá és emlékeztetett, hogy ez a nap is a végéhez közeledik.